Tizennyolcadszor rendezte meg néptánctáborát a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Az Alsóbodokon tartott tábor, úgy mint tavaly, idén is két részre oszlott, az első felében a felnőttek táncolhattak reggeltől estig erdélyi táncokat, a következő héten pedig a gyerekek sajátíthatták el a sárközi táncok lépéseit. A tánctanulás mellett volt népviseleti bemutató, közös éneklés, tánctörténeti előadás, koncertek, a gyerekeknek pedig mézkóstoló, hangszerbemutató, koncertek és vetélkedők. A programszervezéskor mindig azt tartják szem előtt, hogy szakmailag a legtöbbet nyújtsanak a résztvevőknek. A tábor iránt idén is hatalmas volt az érdeklődés.

Így telt a 18. Szőttes tábor! ❤️
Köszönjük a Ma7 csapatának a remek beszámolót.