A Szőttes története
„Csak tiszta forrásból“
A Szőttes 1969-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse felkutatni, megőrizni a hazai és egyetemes magyar valamint a környező népek hagyományainak legszebb értékeit, különös tekintettel a néptánc, népdal és hangszeres népzene felkutatására, ezek színpadi formában való feldolgozására és terjesztésére. Jelmondata a mai napig a fent említett idézet, mely meghatározza az együttes szellemiségét, hivatását.
Legrangosabb elismeréseink:
- 1996 – XXI. Nemzetközi Folklórfesztivál aranyérem és Eccelente Díj (Gorizia)
- Martin György Néptáncszövetség versenyein ötszörösen Kiválóan Minősült Együttes cím
- Martin György Emlékplakett
- 2000 – A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje
- 2016 – Külhoni Magyarságért Díj
- 2019 – Ex Libris Díj
- 2019 – Magyar Örökség Díj
- 2020 – A Szlovák Köztársaság Arany Emlékérme
Külföldi vendégszerepléseink:
Fellépéseink zömét –küldetésünknek eleget téve– főleg Szlovákia magyarlakta városaiban, falvaiban valósítjuk meg.
Ezenkívül gyakori meghívottjai vagyunk a különböző hazai, nemzetközi jellegű folklórfesztiváloknak, ami a magas művészi színvonal elismerése. Többször és sikeresen szerepeltünk külföldön is. Szerepléseink helyszíne volt Magyarország, Ausztria, Németország, Olaszország, Venezuela, Portugália, Svájc, Ausztrália, Új-Zéland, Szardínia, 2019 őszén pedig 3 hetes vendégszereplésen volt az együttes Argentínában és Uruguayban.
Az együttes összetétele
- tánckar (25 főig),
- zenekar (3-4 fő),
- műszaki részleg (2-4 fő),
- művészeti vezető és szervezőtitkár
Az együttesben mindenki önkéntes alapon dolgozik.
Az utánpótlásról a gyermektánccsoport gondoskodik, mely az Apró Szőttes nevet viseli. Az együttes mellett műkődik egy ifjúsági csoport is.
Az együttes eddigi müvészeti vezetői
- 1970 – 74 – Ág Tibor
- 1974 – 83 – Quittner János
- 1983 – 88 – Varga Ervin
- 1988 – 92 – Richtarcsík Mihály
- 1992 – 96 – Hégli Dusán
- 1999 – 2007 – Szabó Szilárd, Németh Ildikó
- 2008 – 2022 – Gémesi Zoltán
Terveink
Folytatni a több, mint ötven éve megkezdett és azóta sikeresen végzett munkánkat, a magyarság és vele együtt élő népek néptánchagyományainak legszebb értékeinek színpadravitelét, fellépések, bemutatók formájában való terjesztését otthon és külföldön.
Tagság
Művészeti vezető
Tánckarvezetők
FÜZÉK György
Tánckar
JANIKOVICS Ráchel, KASSAI Zsuzsanna, KOVÁCS Katalin, KULACS EVELIN, LAKATOS Lili, STREŠŇÁK Adél, STREŠŇÁK Dagmar, SZABÓ Júlia, SZTANKO Katica, URBAN Barbara, VITÁLOS Eszter, BABIÁK Máté, BADIN Szilárd, BARTALOS Kristóf, BAYER Gábor, FÜZÉK György, KALUZ Ákos, LÉVÁRDI Ádám, NOVÁK László, Reicher Richárd, STREŠŇÁK Ádám, STREŠŇÁK Gábor, SZLAMA László, SZTANKO András, SZTANKO Norbert
Zenei kíséret
A Szőttes zenekar
Projektmenedzser
FÜZÉK György
Kosztümös
Színpadmester
KROMMER Rudolf
Műszaki részleg
KROMMER Rudolf, KROMMER János,
ifj. KROMMER János, KROMMER Krisztián